Dajka Margit [antikvár]

Hiányzik egy kis angyal, aki átrepül a fejünk fölött... ("Rólam írnak? Kollégák, rendezők barátok? De hát nem ismer engem senki! Mit tudnak rólam? Játszottunk, filmeztünk egyszer-kétszer, jó viszonyban vagyunk egymással, tiszteljük, szeretjük egymást, de mit írhatnak rólam? Megszólítanak az utcán: Jaj, maga Dajka Margit, drága művésznő... miben is láttam? gondolkodnak, gondolkodnak, és nem jut eszükbe egyetlen színpadi, vagy filmbeli szerep sem. Nem baj, így van ez jól, de a tekintet mindennél fontosabb: az öröm fellobbanását látom, és csak azt érzem, hogy szeretnek. Kérem, maga se haragudjék, hogy annyiszor beszéltünk telefonon, s mindig húzódoztam a találkozástól,a beszélgetéstől. Annyian keresnek, a televízió is portréfilmet akar csinálni róla, talán nekrológra készülnek? De hiszen itt vagyok! Kérem mégegyszer, ne haragudjék a sokszori visszautasításért, most is csak azért engedtem, mert éreztem a telefonban, milyen csalódott. Dolgozni szeretne, és talán a múlttal is megismerkedni. De talán nem is rólam kéne... Tudja, nem akarok senkit megbántani, hát azért engedtem végül is. Az emberekben is van földrengés... és én most éppen így vagyok. Ezeket a belső károkat az ember csak maga állíthatja helyre. Hát ezért nehéz sokszor... Ugye, nem haragszik?")