Bővebb ismertető
Bár a halál mindenkire vonatkozik, mégsem oltotta ki azt a reményt, hogy az élet valamiképpen folytatódik a síron túl is. A pogányságon belül ez a remény mindenütt jelen volt. Ugyanígy az Ószövetségben is — de jó időnek kellett eltelnie, mire megjelent az a meggyőződés, hogy az igazságos Isten igazságot szolgáltat a jóknak és a gonoszoknak azzal, hogy a halál kapuját kétfajta örök élet bejáratának mutatja. A halál mint az örök élet kezdete csak Jézus tanításában vált határozott tétellé. A feltámadásba vetett keresztény hit ereje ezután örömteljesen tudott megnyilvánulni még a legborzalmasabb halálban is, amint ezt sok vértanú és szent végső órái mutatják. Napjainkban számtalan különféle próbálkozást láthatunk, amelyeket úgy állítanak be, mint az ember halálfélelmének igazi feloldását. Ezek a próbálkozások éppen ködös jellegük miatt csupán hiábavaló menekülések a haláltól. Ezzel szemben áll a Krisztusban igazán hívők egyszerű hozzáállása a halálhoz: Isten mellett élhetjük örök életünket!