A gondolat úttörői II. [antikvár]

A címlapon névbejegyzés.
Lambrecht Kálmán (szerk.). A gondolat úttörői Második sorozat. Budapest, Dante Könyvkiadó. 188 p. Félvászon. // Azon az arcképen, amelyet Keyserling maga választott ki, hogy barátai és tisztelői között hirdetője legyen arca vonásainak, a keskeny arc fölé magasan boltozódó homlok és a kutatva fürkésző szem az uralkodó. Láttára egy csupa idegembert érzünk magunk előtt, aki nyugtalan mohósággal veti magát a világ jelenségeire, hogy mindezeket gondolatokká szűrve, a magáévá tegye és elraktározza tudata roppant rejtekeiben. Szeme a mágusé, aki titokzatos módon hatol be a világ bensejébe, hogy azután a maga akarata szerint formálja azt. Keyserling nem tudós, akinek alaptermészete az önkorlátozás - mert csakis ilyen módon kutathat egy bizonyos területen a siker reményével -, hanem érzékeny művész, akinek lelke minden érintésre hangot ad. De amivel ez a lélek a világ benyomásaira válaszol, az mindig egy gondolat, sőt több annál: mindig egy egész theoria. Minden benyomás egy hosszú gondolatsort indít meg elméjében, amelynek egyes részletei önmaga előtt is homályban maradnak, mert őt csak a végkifejlés érdekli ebben a drámában, amikor az illető jelenség ideális lényegét: az értelmét, a jelentését látja a tudat színpadára lépni. Keyserlingnek ugyanis a filozofálás: a dolgok értelmének megragadása, - nem módszeres kutatás, hanem igazi harc.