A régi magyarság [antikvár]

A ragasztása pár helyen kissé meggyengült. A táblák enyhén foltosak.
Féja Géza. A régi magyarság. A magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig. Pozsony, [1937]. Tátra könyv- és lapkiadó r.-t. (Pallas könyvnyomda). 197 , [3] p. (Tátra-könyvek). Egészvászon. / Előhang. A magyar szellem egyik legjellemzőbb vonása az, hogy éppen olyan eredendő erővel tör előre, mint gyökerei felé. A mai és holnapi magyar sors keresése sohasem homályosítja el az jósors, az ősműveltség és őshaza kérdéseit. Nincs korszak, mely néhány új vonással ne gazdagítaná a mégis csak homályba rejtőző ómagyar arcot. Egyre tisztábban látjuk a történelmi rengéseket, s az őskultúrák arcát, melyeknek színjátékai között a magyarság született, de az ómagyar lélekre s kultúrára ma már csak következtethetünk. A mult magyar irodalomtörténete a volgai lovas alakját idézte elénk. Ma már tudjuk, hogy ezzel a romantikus történelmi képpel távolról sem merítettük ki a keletkezés nagy kérdését. Honfoglalás előtti életünk nem volt egyoldalú katonasors, a legújabb kutatások éppen azt bizonyítják, hogy nagyon élénk részünk volt Kelet-Európa gazdasági életében is. A fejlettebb, bonyolultabb élet pedig bizonyára fejlett műveltséget zsendített életre. A magyar ősműveltség a kereszténység befogadásakor sem pusztult el teljesen, hiszen Bornemisza Péter még a XVI-ik században is nyilvánvalóan pogány eredetű bájoló imádságokat jegyez fel. De az ősműveltség a kereszténység felvétele után élőszó utján öröklődő életet élhetett, mert a magyar irodalmat a kereszténység alapította meg a maga vallásos céljainak szolgálatára. Első magyar nyelvű emlékünk, a "Halotti Beszéd" valószínűleg idegennyelvű szentbeszéd fordítása s nyelvi jelentősége megbecsülhetetlen.