Élőhalott [antikvár]

Kötése egy helyen meggyengült.
Csonka arckép. Én nem voltam soha gyermek. Nem volt gyermekkorom. Gyermeki mámor forró és aranyos napjai; ártatlanság örökös derűje; a világegyetem mindennapos felfedezésének meglepetései: vajjon mik ezek? Nem ismerem őket, vagy nem emlékszem rájuk. Megismertem őket a könyvekből, később; megsejtem őket, most, a gyermekekben, akiket látok; magamban akkor éreztem és éltem át őket elsőízben, mikor elmúltam húszéves, a fegyvernyugvásnak vagy magambahullásnak egy-egy boldog pillanatában. A gyermekkor szeretet, vidámság, gondtalanság, és én a múltban mindig-mindig magányosnak, merengőnek látom magamat. Gyermekkorom óta félelmetesen egyedülállónak és elszigeteltnek éreztem magamat - és nem tudom miért. Talán, mert az enyéim szegények voltak, vagy mert nem olyannak születtem, mint a többiek? Nem tudom: csak arra emlékszem, hogy egy fiatal nagynéném hat vagy hétéves koromban elnevezett öregnek és hogy ezt minden rokonom elfogadta.