Rembrandt [antikvár]

Gerince és fedlapja foltos, gerincén a betűk kikoptak. Táblák sarkai megnyomódtak, kopottasan-sérültek. Oldalsó lapélén és pár oldalán enyhe folttal. Hátsó szennylapján tollas dátumbejegyzéssel.
Csebi Pogány István. Rembrandt. Budapest, [1940]. Officina kiadása. 63 p. + 32 képmelléklet. Félvászon. // Rembrandt, Csebi Pogány István tanulmánya, 32 műmelléklettel. A Balló ösztöndíjjal folytatott nyugateurópai művészeti tanulmányút gyümölcse ez a könyv, melyben az ismert fiatal festőművész avatott tollal hatol a nagy hollandi mester művészetének mélyebb titkaiba. Küzdelmes életén, környezetén, családján, s elsősorban művein keresztül mélyrehajó művészi szemmel s Rembrandt alkotásainak misztikus megnyilatkozásaira egyéni módon, nem egyszer művészi szubjektivitással rezonáló lélekkel és eleven erővel mutatja be a magyar közönségnek ezt a csodálatos emberi magasságokat és mélységeket kifejező géniuszt. Látomásszerű hangok susognak a könyv lapjain, azok a hangok, melyeket Rembrandt megfestett alakjai mondanak el önmagukról, az egyes képekről a fény és árnyék küzdelmének utólérhetetlen művészetéről és magáról az alkotóról, az emberről. Részlet a könyvből: "A reneszánsz idején két helyen bontotta ki legszebb virágait az európai festőművészet: Itáliában és Flandriában, közelebbről Firenzében és Gentben. Az olasz és flamand festészet más és más gyökerekből nőtt ki és indult el több évszázados fejlődésének útjára. A kétféle művészi látás, a kétféle festői megfogalmazás okát elsősorban az olasz és flamand nép faji és lelki állapotának különbözőségében, a lényegesen más történelmi, a másképpen való táj- és éghajlati, társadalmi, szellemi és gazdasági körülményekben és adottságokban kell keresnünk. Ugyanilyen meghatározó erővel működött közre az, hogy az olasz reneszánsz festészet előzménye a Trecento monumentális falfestészete, míg a flamand pikturának a burgundi és flamand miniatura volt legtermőbb melegágya. Ékesen tanuskodik a két művészi felfogás különbözőségéről Masaccio firenzei falfestmény-ciklusa, valamint Hubert és Jan van Eyck genti oltára. Mindkét alkotásban közös a reneszánsz naturalista ábrázolásának vágya és akarása, de más a módja. Amíg Masaccio csak nagy vonásokkal, mindig a lényeg megragadására törekedve ábrázolja az embert, az ember által alkotott környezetet és az élő természetet, addig az Eyck testvérek aprólékosan, a miniatura hagyományaiban fogant analizáló részletességgel festik meg, szinte nagyító üveg alatt még a legaprólékosabb fűszálakat is. A 15. század folyamán mindkét művészet európai hódító útra indul, s annak sokrétű országútjain számtalanszor összetalálkoznak, megmérkőznek és összeölelkeznek. Igen: összeölelkeznek éppen legnagyobb géniuszaik alkotásain keresztül, hogy éppen ezekben a művekben fejlődjenek ki legtisztábban a különbözőségek is.