Bővebb ismertető
Midőn a Szent-István-Társulat Bumüller ,Világtörténetét' magyar forditásban közrebocsátja,, magasztos czéljának egy részben megfelelni kivánt. „A társulat ugyanis - miként az 1857-ki közgyűlésen tartott alelnöki beszédben mondatott - nem tekintheti föladatát bevégezettnek, valamíg csak a kath. közönséget az egyetemes tudományszakok minden egyes ágából egy vagy két rendszeres munkával nem sikerült ellátnia; és pedig nem csak azért, hogy hitfeleink teljességgel semmi szellemi szükségben se szenvedjenek, hanem azért is, hogy megmutassuk, mikép a hittel minden tudomány testvéri öszhangzásban áll, s egyúttal concret útmutatást adjunk, mint kell a tudományokat vallásos szellemben kezelni, ugy, hogy a tudományos haladás ne csak ne vallja kárát, sőt inkább nemesüljön általa, és ösztönt, lelkesedést, kitartási erőt merítsen belőle."
A keresztény szellemben irt jelen világtörténeti munka ajánlásául a német tudós criticusok által kimondott kedvező ítéleten kivül legyen elég fölemlíteni azon körülményt, hogy e mii Némethonban és Austriában nem csak számos tanintézeteknél oktatási könyvül elfogadtatott, hanem a családi körökben is főleg a miveltebb középosztálynál, mint hasznos és kellemes olvasmány meleg részvétre talált, elannyira, hogy rövid idő alatt már harmadik kiadást is ért.