A sehonnai borbély (dedikált példány) [antikvár]

Bocsássák meg nekem Tízesztendős koromtól, 1947-től két éven át Nyilas Misi voltam Cegléden: kollégista kisdiák. Váltakozó szorgalmú növendéke a helyi Államilag Engedélyezett Zeneiskolának is. Az intézmény igazgatója Szirmai Reginald volt, egy elvetélt operaénekes, aki a növendékek vizsgahangversenyeinek fénypontjaként minden alkalommal elénekelt egy-egy tenoráriát. Az első operamelódiákat tehát ő csempészte be a lelkembe, méghozzá oly eredményesen, hogy hatodikos koromban már operakomponista akartam lenni. Létre is hoztam egy ötfelvonásos zenedrámát, A tenger volt a címe. (Ehhez tudni kell, hogy a nyáregyházi kacsaúsztatónál nagyobb vizet én bizony nemigen láttam addig.) Regi bácsinak mutattam meg az opust. Átfutotta, majd ennyit mondott: - Fiam, ahelyett, hogy többet gyakoroltál volna, példamutató szorgalommal összelopkodtad a legismertebb sláger-melódiákat. Ám a szövege ennek a micsodának egészen tűrhető. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy kifejezetten jó. Azt hiszem, ez volt az első lökés afelé, hogy inkább poéta legyek, nem pedig zeneszerző. Mindazonáltal a zene megmaradt örök szerelemnek. Azóta is szolgálom, noha időközben jócskán eltérültem a literatúra felé. Immáron Kossuth-díjas költő vagyok -de Nádasdy Kálmán-díjas librettista is! Ez a szolgálat jó öt évtizeden át folyamatos volt: operákat, daljátékokat, zenés darabokat írtunk Bágya Andrással, Behár Györggyel, Darvas Ferenccel, Dubrovay Lászlóval, Gyulai Gaál Ferenccel, Hidas Frigyessel, Tamássy Zdenkóval - és még Balázs Árpáddal is a sok-sok kórus mellett. Lefordítottam Bizet A gyöngyhalászat, Carmen; Cilea Az arles-i lány, Dallapiccola A fogoly; Puccini Tosca és - Romhányi Ágnessel közösen - Gounod A galamb című operáját. Lehár két operettjének, A víg özvegynek és A cárevicsnek új fordítása is az én nevemhez fűződik.