Áldott vagy, Káin (Dedikált) [antikvár]

Szerző dedikálta a címlapon.
Ábrahám és Izsák c. regényemben meg akartam érteni és értetni: miként volt képes Ábrahám kést emelni tulajdon fiára. Valóban Istenének engedelmeskedve tette? – merült fel bennem már ifjúkoromban a kérdés, miután tízmilliókat áldoztak föl hamis istenek oltárán. Meg kell szabadulnom az Édenkert vak engedelmességet követelő, mindenható Istenétől, aki megtűr minden kegyetlenséget – a nevében elkövetett embertelenségeket is? Ateistának kell lennem? –töprengtem.Aztán lassan felismertem az ésszel fel nem fogható, csak érzelmi lényünkkel elérhető igaz Transzcendenciát. El kell vetnünk az „oldalborda” és az „Éva bűnössége” metaforák kollektív tudatunkban élő, ősi értelmezését, amellyel nehéz elfogadnunk a szent Szűz és a szajha között létező, az igaz nemiségét boldogan vállaló asszonyembert. És ne feledjük: a férfiembert is mindmáig nyomorítja az a bibliai örökség, hogy a munka és a halál isteni átok. Meg hogy uralkodnia kell asszonyán. Ellentétben egy másik bibliai tanítással, amely szerint „lesznek egy testté”. Hát akkor melyik tanítást fogadjuk el?Ez a bibliai korban játszódó családregény nem csak ebben mutat utat. Az anyátlanul és embertársak nélkül, testvérekként felnőtt, a Kert Urát teremtőjükként istenítő Ádámon,Éván és fiaik tragédiáján keresztül élesebben láthatjuk a felnövekedés és a serdülés, a szerepváltás életünkben és gyermekeink életében még mindig jelenlévő bizonytalanságait, gyötrelmeit. Éva vajúdásának fájdalmait megsokszorozza, hogy nem tudhatja, miként jöhet ki hatalmasra duzzadt hasából a magzata. És azt sem, hogy meddig mehet el a fiával játszadozó anya. Évának magától kell rájönnie: nincs rendjén, hogy magához engedi a serdülő Káint. Másodszülöttjéből, Ábeltől – aki számára szintén nincsen más asszony – már megtagadja magát, és ez vezet a tragédiához… Valóban Isten volt a Kert Ura, aki védelmébe vette a testvérgyilkost? Ez itt a kérdés. Mert nem elég kimondani, hogy nem lehetett úgy, „ahogy írva vagyon”. Az évezredeken át bennünk élő mesét nem lehet egyszerűen semmisnek nyilvánítani. Csak helyettesíteni lehet. „Ellenmesével” – ahogy Heller Ágnes nevezi utószavában regényemet.Bitó László