Egy pornográf történet [antikvár]

Mit takar a talányosan összetett, megtévesztőnek is vélhető cím? Mi cél szólít egybe egy ilyen kötetet? Könnyen meglehet, hogy az itt következők némi magyarázatra szorulnak. A világ jó eséllyel arról szól az embernek, ami foglalkoztatja éppen. És ami foglalkoztatja az embert, tehát amiről számára a világ szól, azt abba látja bele, ami körülveszi. (Akit a napokban hagyott el a felesége, annak a Niagara vízesés, de Petőfi A Tisza című költeménye is „arról szól", hogy „ilyenek a nők"!) Engem valahogy mindig körülvett a sakk. Foglalkoztatni viszont emberek és történetek, pontosabban ez emberek lehetséges (és lehetetlen) történetei foglalkoztattak. Ezért szület(het)tek meg ezek a történetek. Részben. A sakkban nem teljesen laikusok számára van ugyanis egy mélyebb magyarázatom is. Apám talán unalmában tanított meg sakkozni. Állítólag nem voltam buta gyerek, ment is a játék hamar. Ment, mint akárki másnak. Vagyis rosszul, pancser módon. Akár szerencsejátékként is játszhattam volna. A pajtásaim többségét megvertem azért, de semmi különös élmény, emlék, benyomás nem fakadt belőle, nem kötődött hozzá. Apám is elnézően kezelte a dolgot: játszottunk nagynéha sakkot is, ha játszottunk - igen lehangoló és monoton eredménnyel. Nem is pazaroltunk szót rá egészen tizenkét éves koromig. Ekkor váratlan dolog történt. A világ nyilván észre sem vette, de a sakk és az én viszonyom alapvetően megváltozott. Egy tanárommal kellett presztízsmérkőzést vívnom tanítás után. Gondolom, pedagógiai céllal. Várható nyilvános győzelmét a fegyelmezés eszközének szánhatta. Meglepetésemre a zsibongóban felállított tábla körül ott találtam gyakorlatilag az egész tanári kart és iskolatársaimjórészét is. A hegemónia volt a tét, a tekintély. És ez belőlem (már messze nem, mint a hatodik cé diákjából) rendkívüli teljesítményt csikart ki. Minden előzmény nélkül valahogy másként tekintettem a táblára. Mintha inkább odatartoztam volna, megsejtettem, olykor egyenesen tudtam, hogy melyik figura mit „akar". S ez