Bővebb ismertető
Kaiser László költő, író, dramaturg. Dolgozott színházban, tevékenykedett könyvtárosként, szinkronlektorként, tanárként. Húsz éve az általa vezetett Hungarovox Kiadó és Stúdió vezetője. Tizenkilenc könyve jelent meg: versek, novellák, esszék, tanulmányok, interjúk. Ez a kötet a 2012-ben napvilágot látott Galambok és vérebek című könyve óta írt új verseit tartalmazza. Kaiser László verseinek egymásutániságából egy lelkiismeret-ébresztő kérdés fogalmazódik meg, amelyet már Babits Mihály felvetett: „ez a sok szépség mind mire való? / mégis csak arra fogsz gondolni árván". A különbség az, hogy korunk költőjének csak emlékeiben és vágyaiban bukkan fel a szépség, inkább veszteségeit, csalódásait köti csokorba. „Isten kéne, remény, szeretet, könyv - satöbbi, satöbbi" - írja Kaiser László, a valóságban azonban ágyúlövéseket és menekülők zaját, dobogását hallja. Van-e, lehet-e reménye az emberi szívre hallgatónak? Egy régi költő jut ismét eszembe, Paul Claudel neve, aki ezt írta: „Nincs hatalmasabb, mint a szeretet." Ez a pozitív érzés a költő üzenete és verseinek végkicsengése. Korunkhoz szól, nekünk címzett üzenet. Rónay László