Rozmárrengések (dedikált) [antikvár]

A szerző által dedikált példány.
Lillának külön mesevilággal telt meg a lelke; elkezdett madártollakat, lósörényt, árvalányhajat és mindennemű anyagot gyűjteni, ami engedte magát a gyapjúszálak közé befogni, és beledolgozta az egyre inkább tündérálmokra emlékeztető képeibe. A lóbabpár úgy talált táptalajra az agyában, hogy a szomszédasszonya megkérdezte, hogyan fest a lánya a vőlegényével együtt. Olyanok együtt, mint két egymás mellé állított lóbab. Nyurgák és vékonyak. Jó érzés őket együtt látni. És addig filozofálgatott saját lóbabhasonlatán, míg azon vette észre magát, hogy már szövi is őket. Párduciramban rohan vele az idő, amikor sző. Megszűnt számára a külvilág, ahogy leendő unokái megörökítésén dolgozott, minden áldott nap szinte a végelgyengülés határáig, a székről majdhogynem egyenest az ágyba dőlve. Kecses virágfürtök hajladoznak a széles lándzsás levelek közül kinyújtózkodva. Fehér virágjaik közepéből rózsaszín csuporka mered előre, mint megannyi győzelmi harsona. A gyerekek zabolátlanok, a ló fegyelmezett. Neki küldetése van: szállítja a kicsinyeket a kép jobb alsó sarkában, a nézőnek háttal, széttárt karokkal várakozó kék ruhás pici asszonynak, Boglárkának. A virágkelyhek közül kék csíkos azúrlepkék libbennek.