A hasonmás (dedikált példány) [antikvár]

1.A Ml HAZÁNKBAN KÉK AZ ÉGBOLTHajnaltájban értek be Pestre. Valamilyen nagy, külvárosi gyár e-lőtt fékezhetett le a teherautó, mert amikor Éva kilesett a szakadt ponyva férce mögül, munkások tartottak a főbejárat felé. Mint mindenütt, itt is bömbölt a hangszóró.Mert szívünk kitárult, Naagy Sztááliri szaváéra, És boldog az eember, ki róóla dalol Hajói látta a ponyva alatti derengő félhomályban, az apja megbékélt arccal meredt maga elé, mint aki tudta, hogy így fog történni és jobb, ha nem lázadozik. Nem úgy viszont az anyja, szinte öklelt a mélyfekete szeme, s mintha köpni készült volna, amikor a Sztálin kantátát meghallotta-Nono! - figyelmeztette őt a rosszarcú katona.-Ugyan, hagyd! - nyugtatta őt a mokány társa, halkan hozzátéve, hogy úgyse menne neki. Teljesen körülveszi őket a ponyva. Kivéve hátrafelé, de hogy átköpjön a géppisztolyos őrök feje fölött, hát arra még egy pesti vagány se mert volna vállalkozni.-Mi van abban a vacakban? - kérdezte a rosszarcú a hengeralakú tok felé biccentve, mely a ruháskosár tetején pihent.-A grófi címerünk- vágta oda az anyja, a siralmas látvány felé fordulva. Mert bár csak néhány bútordarabjuk fért fel a teherautóra, így is alig tudtak mozdulni tőlük. A kisebbik, búzavirágkék szemű katona, aki - bár ugyanolyan egyenruhát viselt, mint a társa, olyan fessnek látszott, mintha csak ráöntötték volna - megint legyintett, így jelezve: semmi értelme Éva kíváncsian méregette, mert meglepte, mennyire más, mint a szomszédja. Ezt nem látta olyan butának és durvának, mint amilyennek az anyja a kékávósokat jellemezte; ez technikai szünetre hivatkozva megállította a teherautót Gesztenyés és Pest között, s tapintatosan elfordult, amikor zörgő bokrot kerestek