A szabadság első éjszakája (dedikált példány) [antikvár]

A TANÍTÓ HALÁLA Addig tanító-e valaki, amíg alkalmazásban áll, vagy mint a miniszterelnököt, haláláig megiUeti a címe? Sőt, azon is túl, rá lehet-e írni a sírkövére akkor is, ha mint tanító elbukott, állásától megfosztatott? Fölösleges kérdések ezek, mert melyik épeszű ember akarna manapság tanítónak látszani, ha nem az? Vagy akár akkor, ha az. A tanító annak akart látszani, és az is volt. Az utolsó férfitanító a kerületben. De nem sokkal ötvenedik születésnapja után negyedikes osztályának legrosszabb és megfegyelmez-hetetlen tanulója, amikor intőt akart beírni neki, mert tűvel szurkálta az előtte ülőt ahelyett, hogy kivitte volna az ellenőrzőjét, egyszerűen odaszólt: Ha sokat pattogsz, szájba váglak. A tanító erre odalépett hozzá, és dühében megrángatta a fülét. Másnap reggel a diák és apja várta az iskolakapuban: Hogy mertél hozzányúlni a fiamhoz, te szerencsétlen, üvöltötte az apuka. Ez a kiabáló ember nem sokkal volt magasabb, de legalább húsz évvel fiatalabb a tanítónál. Akit e miatt a szemtelen ordítozás miatt olyan váratlanul öntött el a harag, hogy az meglepte őt magát is. Nem tudta, hogy ilyesmi lakik benne. Elborult a tekintete, és lefejelte az apukát. Aki fölnyikkant, mint egy nyúl, aztán összeesett a márciusi csatakos járdán. A tanítót még aznap eltávolították az iskolából fegyelmivel. A felesége, amikor este megmdta a hírt, elsírta magát. A házmester többet nem köszönt előre neki. Ezért egy hónap múlva a lakógyűlésen a tanító is megszavazta, hogy bocsássák el az öregedő férfit, és adják el a házmesterlakást. Az, hogy új állást találjon, az életkora miatt reménytelennek bizonyult. Vagy inkább azért, mert a híre mindenho-