Hippokratész (dedikált példány) [antikvár]

Sűrített zászlaink Ha a zászlórudat sűrítettem volna a címbe, gondolhatnák, meghibbantam. Kemény fából van az, sűríteni nemcsak fölösleges, de lehetetlen is. Pedig ha a sűrített marxizmus nevezet talált a gumibotra ötvenhatban, feketére kenegetve vele a delikvensek ülepét, heréjét, talpát és veséjét, akkor a fegyverként használt zászlórúd is lehet ideológiai sűrítmény. Honfiúi keblemet még csak az utcakölök buzgalmai dagasztották, amikor nemzetiszínű zászlónk áhítata belém költözött már. Igaz, atlaszunk mintáiból azt is meg kellett tudnom, több nemzet fiai is hódolhatnak előtte a nagyvilágban, és ezt közönséges elorzásnak fogtam föl. Talán Svájcban jártunk sok évtizeddel később, amikor az egyik kirakatban gyönyörű görögdinnyét láttam, piros-fehér-zölddel átkötve. Szent Isten! Hevesből hozták, vagy Medgyesegyházáról? Dagadt tőle a mellem. Hatalmas szentségtörés lett belőle: olasz volt a szerencsétlen. Zöld-fehér-piros. Annak is van már majdnem fél évszázada, amikor a klubmozgalom bontogatta szárnyait népművelésünk örve alatt. Az egyik falunkban hirtelenjött vehemenciával az egyik ifjú nemzeti zászlónkat terítette szíve hölgye alá, hogy közös vágyaikat rajta elégítsék ki. Ha gyerekáldás követte volna, meglehet, Árpád-sávos zászlóval flangálna mostanában. Ennél nagyobb szentségtörést se tudtam volna elképzelni. Pedig lett az is. Egyik pártunk nagyot bukfencezett fele zászlónyéllel verte ki székházukból ugyanannak a pártnak a másik felét. Párton belüli ellentét volt a javából. Ekkor jutott eszembe a sűrített marxizmus változata. Akkor is, ha Tilalmas Nagy István fából való villámhárítója adta a kottát hozzá...