Istenek és emberek (dedikált példány) [antikvár]

Nem ő hagyta el a szavakat, a szavak hagyták el őt. A kamalduli szerzetesek önként fogadtak némaságot, őt szándéka ellenére fosztották meg a közlés esélyétől. Csukott szemmel ült, és azon töprengett, ha a remeték évente csak néhány napig beszélnek, valamikor újév táján, vajon akkor miről társaloghatnak? Miről cseveg, aki egy évig csak a gondolataival viaskodik, magától kérdez és magának válaszol, mi lehet az a kérdés vagy vallomás, mi lehet az a történet, amit egész évben érlel valaki, hogy azután, mint a pezsgő a felrázott palackból, hatalmas pukkanással kirobbanjon belőle? Vagy a szerzetesek, amikor megszólalnak, eleinte csak makognak, ahogy a betegség hosszú hónapjai után ő botladozott a szavakkal? Mikor végre kikelhetett az ágyból, az első lépéseket