Nap-lom (dedikált példány) [antikvár]

1996. Január 2., kedd: Hosszas töprengés után születnek meg ezek a sorok, oldalak. A feledés és a múlékonyság ellen, a pillanatok rögzítéséért. A magán- és a közélet vázlatos számbavételéért. Mögöttem (is) az 1995-ös év. A Nagy Eseményeket a krónikák majd összegzik. Az elmúlt napokban a csillogó havat éppúgy csodálni tudtam, mint a karácsony és a szilveszter melegét. De az is tény, hogy nagy ünnepeink ezúttal kisebb mértékben ráztak meg. A navy katarzis elmaradt. Újévkor nem fogadkoztam. Teszem tovább a dolgom. Talán hagynak is majd. Január 3., szerda: Kamasz- és ifjúkorom bodaiki református papjának, Temesváry Bélának temetése a Bela úton. Megrendítő együtt énekelni a 90. zsoltárt, s hallgatni a búcsúztató lelkészeket. P. Tóth Istvánt és feleségét, Zitát, a sírnál Péntek Lászlót. S van valami kísérteties abban, ahogy a sok fekete palást szinte száll a hófehér tájban. Január 7., vasárnap: Fehérvár magas pontjánál, a Millenniumi Emlékműnél szánkózunk a gyerekekkel. Ahogyan a fiúk hívják, a háromágúnál. Magam is el-elnézem a torzszülöttet: a kor ideológiai lenyomatát. Bezzeg, a Nagy László által is támogatott Életfa nem kellett az amori hatalomnak. Január 9., kedd: Délelőtt Cseh Istvánnál járunk TV-forgatáson. Apjának 1995 végén jelent meg a Kinek a tragédiája Az ember tragédiája? c. könyve, évtizedekkel a halála után. A szerző - nem hivatásos irodalmárként - a két háború között a Vörösmarty Társaság titkára volt, s köztiszteletben álló fehérvári polgár. Fia, a kiváló matematikatanár most magánkiadásban és Praznov-szky Mihály utószavával jelentette meg a Madách-tanulmányt. Este a Városi Könyvtár Széna téri épülete szűknek bzzo-nyul: több százan jöttek el ugyanis Jordán Tamás és Sebő Ferenc József Attila-estjére. Másodszor hallom, de most sem csalódom. Január 11., csütörtök: Olvad a nagy mennyiségű hó, tán a hétvégére el is tűnik. mx (H.