Bővebb ismertető
Rövid bevezetőmben először ennek az antológiának születési körülményeiről szeretnék néhány szót mondani. A Szlovákiai írók Szövetsége magyar csoporti jának egyik aktíváján hangzott el az a javaslat, hogy a „Fiatal szlovákiai magyar költök" című lírai antológia mintájára antológiát kellene kiadni azoknak a reményteljes elbeszélőknek a munkáiból, akik még nem jutottak el az önálló kötetig. Az aktíva magáévá tette a javaslatot, és határozatában utasította a vezetőséget, hogy a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségével tárgyálja meg az antológia kiadását. Ez a tárgyalás pozitív eredménnyel zárult, noha az eredeti javaslat lényegesen módosult: a vezetőség és a kiadó olyan antológia kiadását látta célszerűbbnek, amely megközelítő képet nyújt novellairodalmunk jelenlegi állapotáról.
Az anyag válogatójaként a fenti invenció szellemében tehát arra törekedtem, hogy az antológiában — a minőségi szempont szemmeltartása mellett — lehetőleg minden olyan ma működő szlovákiai magyar írónak helyet adjak, akinek alkotó tevékenysége a novella műfajára is kiterjed. Igyekeztem megvalósítani a kollektív válogatás eszméjét, ami azt jelentette, hogy az antológiában szereplő írók egyéni óhaját is meghallgattam, és ha mód volt rá, akceptáltam. Menyiségi szempontok a válogatásnál nem okozták nehézséget, mert mindegyik résztvevő számára — tekintet nélkül írói pályája tartamára és irodalmunkban elfoglalt helyére — eleve azonos mennyiségi arány: