Zendülés az idő ellen [antikvár]

Mintha Czigány Zoltán is kifordítva hallotta és fogadta volna meg bölcsességgel bélelt nagyanyám tanácsát a járt utak hasznáról, (emígyen: járatlan utat jártért el ne hagyj!) idejekorán, amikor vendégszobát még mosolyos gondoskodással kap a vándor garabonciás, hazatérőként ugranak válláig az értékőrző kutyák, I amikor még hálószoba a csillagos ég patakpartja és szénakazla is. Amikor még fogékony fiatalságodnak mesélnek a múlt kútjában ott felejtett öregek, és kalandot ígérő ' y r: simítással teszik eléd a reggeli rántottát aludttej álmú régi cserepek között. Öreg autóddal döccenős utak konok vándora, mintegy tartozéka vagy. Kerülöd a jobb aszfaltot, mert az - már tudható - pillanatnyi közhelyek naprakész halmazához vezet, s arra nem vagy kíváncsi, az csak két pont között a legrövidebbnek hitt távolság. Úton lenni: a szabadság egyik lehetséges képzete. Függetlenségünket életúttá nemesíteni úgy, hogy a leágazások kiindulópontját keressük, bölcsen tudva, hogy a lényeg ott rejtezik, az bizony már érett írói életműszándék; zendülés el nem szerethető saját világunkért. A megtalálható haza reménye.