Babitsról - Babitsért [antikvár]

Bevezetés Minden alkotó emberre jellemző a szülőföldhöz való viszony. Ahogy Janus Pannonius Váradtól búcsúzik, ahogy Bornemisza Péter riadtan kérdezi: "Vajjon s mikor leszen jó Budában lakásom?", Kisfaludy Sándor szülőföldje szép határának látására áhítozik, s Petőfi felsóhajt; "Itt születtem én, ezen a tájon.." úgy érezzük, ezt senki sem írhatta volna le helyettük, soha senki nem kerülhetett volna ilyen bensőséges kapcsolatba az ő szűkebb hazájukkal. Legalább ennyire lényeges annak vizsgálata, hogy a szülőhely miként ismeri nagy fiát, mit hisz vagy tud róla, mit tesz vele, érte, vagy éppen ellene. Nincs ez másként Babits Mihály esetében sem. Számos verse és prózai írása tanúskodik arról, nem tudta, mert nem akarta feledni bölcsőhelyét, s a legzordabb időkben - így az első világháború idején és a húszas évek elején - sem szűnt meg szeretni Szekszárdot, Tolna megyét. A viszontszeretet milyensége, mibenléte ugyanakkor, mivel korántsem egyértelmű, régóta vitatott és kutatott téma. Kardos Tibor 1968-ban a Tolnai Művelődés hasábjain Babits pályája és Szekszárd című tanulmányával irányította a figyelmet e kérdéskörre. Csányi Lászlónak a Tanulmányok Tolna megye történetéből sorozat harmadik kötetében közreadott esszéje az alapokat teremtette meg A teljesség igényével lépett föl: a vélt kezdetektől nyomon követté a Tolna megyei sajtót, megszólaltatta a hajdani idők néhány tanúját, s széleskörű ismeretek birtokában vallatta a művet és alkotóját.