Cicciolina a "szexciklon" [antikvár]

A ​parlament előtt találkoztunk az idén májusban. Cicciolinával éppen interjút készített a televízió. Mindketten tudtunk a másikról: ő számomra egy „szexlegenda” volt; én neki egy tinikori énekesnő, emlék a Metró Klubból. Szerencsés véletlen – gondoltam, hátha írhatnék róla. Mint akik jó ismerősök – szia-szia; örülök, hogy megismerlek – mondtuk szinte egyszerre. Elmondta, hogy olvasta a könyveimet, szereti az egyenes beszédet, ezért nagyon tetszettek neki. Beszélgetésünk során kért fel az életrajza megírására, amit boldogan elvállaltam. Aztán két hónap is eltelt. Telefonálgattunk egymásnak, kérdéseket küldtem neki, amire naplószerűen válaszolt, majd Ilona meghívására Rómába utaztam, és három napon keresztül, reggeltől estig beszélgettünk. Lehet, hogy meglepő: szimpatikus volt az egyszerűsége, az őszintesége. Rájöttem, hogy Cicciolina azt csinálja, amit a polgárok szeretnének, de nem merik vállalni, hogy lénye kihívás az álszemérem, prüdéria ellen; bizonyára vannak, akiket megbotránkoztat, de el is gondolkodtat. Ez lehet az oka annak, egy mélyen vallásos, katolikus országban befogadták, sőt képviselővé választották. A képviselőség és a pornósztárság nem mond ellent egymásnak? Nem hiszem, hogy a kérdést így kellene feltenni, hiszen nyilvánvaló, hogy a Cicciolina-jelenségben egyelőre az embereknek csak a botrányt fontos. Már a Nem vagyok én apáca című könyvemben leírtam: amit és ahogyan éltem és élek, és ahogyan azt megírtam, csak egy lehetőség a saját személyiségünk vállalására. Cicciolina esetében is így van. Ő nem akar példakép lenni, de mindenképpen egy olyan jelenség, amit észre kell venni!