Cseres Tiborról [antikvár]

Cseres Tiborról Az író és olvasója között valódi kapcsolat mind nehezebben jön létre. Különösen vonatkozik ez azokra, akik következetesen építik életművüket. Cseres Tibornak szinte a lehetetlent sikerült legyőznie; a 80-as évekre ismert, értékelt és olvasott íróvá vált, akinek egyre világosabban látjuk, a régebben még kellőképpen fel nem ismert szándékait is. Századunk felgyorsuló életritmusa, kommunikációs forradalma már-már megkérdőjelezi az írott szó fontosságát, az irodalom jelentőségét. A 20. század második felében kezdődött a „másodlagosság" napjainkban is zajló puccskísérlete. A közönség nagyobbik része a sikerült regényeket filmekből, a találó társadalmi töltetű novellákat olykor tévéjátékokból, nemritkán képregényekből ismeri meg. Terjed a másoktól hallott, kritikátlanul átvett értékítélet másodlagossága is. Éppen Cseres Tibortól hallottam a példát. Egyik barátja, Urbán Ernő az 1961-es írókongresszuson nyíltan megkérdezte, ki olvasta az akkori Kortársban Cseres Tibor Ember fia és farkasa című kisregényét, melyet ő meglepőnek, sőt szenzációsnak tart. A szondázás lehangoló eredménnyel járt. Sajnos, szélesebb körben, akár tanárok, hivatásos újságírók között is negatív eredményre jutnánk, ha az értékes kortárs magyar irodalom ismeretét kutatnánk.