Hősök [antikvár]

Részlet a könyvből: Elszorul az ember szíve, ha rájuk gondol, reájuk, régi idők s a közelmúlt harcosaira. Magyarokra, szovjet, cseh, francia kommunistákra. Mennyi csodálatos ember, mennyi csodálatos élet. Az erőnek, hitnek, bátorságnak milyen szívet dobogtató egysége! Régi történeteket olvasva, harcostársak emlékező szavait hallgatva, őszintén szólva, azt hiszem, egy kicsit talán szégyelljük is magunkat olykor és kétkedően kérdezzük egymástól mi, fiatalabbak: méltók vagyunk-e hozzájuk? Hozzájuk, akik soha egyetlen percre sem tétováztak, s mindig megtalálták a módot, ahogy legjobban szolgálhatták a kommunista gondolatot, a nép ügyét. Hősök voltak. Nem csak a hősi halál tette őket azzá, hanem életük. Nem akartak ők hősök lenni. Nem azért fogtak fegyvert vagy tollat, hogy a sorban utánuk következők lelkesítő történeteket olvashassanak róluk. Nem. Az ő számukra ez az élet volt természetes: megtenni mindent az ügyért, amelyre felesküdtek. Nektek, gyerekek, néha talán nehéz már elképzelnetek, milyen is lehetett az a kor, amelyben e kis füzet hősei éltek, milyen lehetett az a világ, amelynek megváltoztatásáért küzdöttek.