Ragyogtok, mint csillagok [antikvár]

ELŐSZÓ Ahogy hajnalonta felszökik egünkre a fényes napkorong, úgy vonulnak fel éjszakai boltozatunkra a csillagok. A Nap éltet minket, de káprázatos ragyogásába sohasem tekinthetünk. Homályhoz szokott szemünket néha még a fény töredéke is bántja. A világosság apró pontjai mégis az örök Tündöklés hírnökei és megbízható irány jelzők a sötétség idején. Ilyen földre hullott, földről felszikrázó fények a könyvünk lapjain-napjain felsorakoztatott személyek. Talán maguk se tudták, hogy csillognak, mert mélyen átérezték a szentjánosbogár-lét parány i féreg mivoltát. Egyikük sem a tökéletesség mértéke; bár töredékesség nyilvánul meg bennük, mégis pótolhattak egy-egy vonást, mely az adott kor vagy környezet arculatából hiányzott. Az ő sziporkázásukba nyugodtan belenézhetünk. Nem fognak elvakítani. Meg is bírálhatjuk őket, feltéve hogy példájukból okulni és épülni akarunk. Ahogy azt az egy családhoz tartozók tenni szokták.