Ajtón belül [antikvár]

Éppen a Kossuth rádiót hallgattam, amikor váratlanul elhangzott a hír: meghalt Hofi Géza. 2002. április 10-én. Egy ideig csak bámultam magam elé, aztán előtörtek belőlem az emlékek. Még aznap elmentem az Anker köz 3-ba. Vittem egy szál virágot, odatettem lakásuk ajtaja elé. Egy kisebb cédulára ráírtam a nevem: Mészárosné Lusz Terézia. Becsöngettem a lakásba, de senki nem volt otthon, így a szomszédokhoz fordultam, akiket jól ismertem. Azt mondták, hogy egy bizonyos Ildikó lakik abban a lakában, nyugodtan várjam meg. Nem vártam meg, inkább lementem r az utcára. Nem tudom mi, de valami mégis visszahívott. Újra kinyitottam a kaput, amikor a liftajtó előtt megjelent egy nő. Először csak hátulról láttam, de rögtön Gitti, Géza első felesége jutott eszembe. A mozgása, a járása és a kisugárzása is őrá emlékeztetett. Vörös haja volt és kék szeme...Lajos bácsi, Gitti édesapja sosem tudta feldolgozni, hogy kisemmizték. A Felvidékről telepítették ki családot, sok mindene ott maradt, ami az életét jelentette. Megcsonkították. Az Akácfa utcában rendezte be szabóságát, ingeket gyártottak. Kati néni és Erzsi néni az ő beosztottjai voltak, ők ajánlották fel a műhelynek való helyiséget. Hálás lehetett nekik Lajos bácsi, annak ellenére, hogy őt ez a segítség kevésbé vigasztalta, mondjuk úgy, visszakapott valamit a sorstól. Kemény kézkötőket varrtak, egyedüliként az országban. Csak a tudását tudta elhozni Felvidékről, Magyarországon kiszolgáltatottnak érezhette magát. Margit néni (aki mirtuszok varrásával foglalkozott), élete párja kezelni tudta a helyzetet, ez volt Lajos bácsi nagy szerencséje.Édesapámat 1944-ben a második hadtest szolgálatába állíttatták, és mivel édesanyám cselédlány volt, engem intézetbe adtak. A Gugger-hegyre kerültem. 1945-ben azokat az árvagyerekeket, akikért nem jelentkeztek, Svájcba vitték. Eletem legszebb időszakát töltöttem a Gugger-hegyen.