Szögény Dankó Pista [antikvár]

Kedves Barátom! Hogy miért érzek késztetést a "Dankó könyv" megírására? Olyan vagyok, mint a halálra készülő, aki ha kell, megküzd azért, hogy könyvvel védje azt a presztízst, amelyet, úgy tetszik, senki más nem fog rajta kívül megvédeni. Apám (1911-1983) annak a háznak a helyén épült viskóban született Szegeden, a Bihari utca 13. szám alatt, ahol Dankó Pista is meglátta a napvilágot. Anélkül, hogy túlértékelném ezt a tényt, gondolom okom is van, jogom is van, hogy Róluk, az ismeretlenségből, a homályból magukat fényre küzdő, fajtájukat vállaló, ám magyarságukat is mindig és mindenkor valló alkotóművészekről szólva írjam meg magamat. Most a XX. század utolsó éveinek haláltáncát járjuk mindnyájan, akarva-akaratlanul véve részt e pusztulatban, meg a helyében támadó Újból is. S miközben csetlek-botlok Dankó életrajzának kanyargó útvesztői között - be kell vallanom - nincs képességem, hogy a Nagyok módján mintázzam az anyagot. Belegabalyodtam - csipkét nem tudok verni, de egy laza szövetű tirke-tarka szőnyeg összefódozására futotta erőmből. Mert a magam arcáról mintázom az övét - mi mást tehetnék? -, hiszen nem vagyok eredeti, mint Ő, nincsenek szellemtársaim, se fegyvertársaim, magam vagyok, aki gyufaszálként gyújthatok tüzet a nagy máglya alá, számítva arra, hogy el is lobbanhatok - picinyke füstöt hagyva csak magam után. Csemer Géza