Ziffer Sándor [antikvár]

EMLÉKEZÉS Gyermekkorom második városa Nagybánya, A bányaváros. A festőváros. Szatmáron jószerével egy kezemen megszámlálhattam a festőművészeket. Nagybányán mindenütt virítottak szalmakalapjaik, mint nagy fehér és sárga virágok a Klastrom-réten, a Veresvizen, a Libamezőn ... A festőállványnál dolgozó művész oly megszokott látvány volt, hogy a járókelők már meg sem álltak mellette, legfeljebb bámész vagy zsibongó gyereksereg vette körül. A veresvízi bányászházak udvarában hosszú asztaloknál terítettek a jó étvágyú és jó kedélyű művészeknek, akik kosztért és „kvártélyért" többnyire képpel fizettek. A városban alig akadt ház, amelyben ne lett volna kép, még a legszegényebben is. Nagybányán a kép valutának számított. A festő képpel fizetett rámázó asztalosnak, fűszeresnek, hentesnek, szabónak, cipésznek, cukrásznak. Scheip úrnál (akinek fivére szintén festett) délelőtt jófajta túrós, ízes, diós töltetű, hájas és kőttes tésztákat fogyasztottak, még amúgy melegen; délután „a Bergerben" gyülekeztek, s gurult a szó művészetről, futballmeccsről, jeleskedtek az adomázok, a tréfacsináló heccmesterek. A fogyasztást felíratták. Ha aztán a lista már nagyon hosszúra nyúlt, Berger úr megjelent a műteremben vagy a veresvízi szobácskában, kiválasztotta az ellenértéket, eltépte az adóscédulát, s a zsákmányt elhelyezte cukrászboltja falán, állandó kiállítása többi darabja között; valamelyik módosabb polgár vagy nyaraló előbb-utóbb megvásárolta. A „százdombú" Nagybánya, mint sokmellű dajka, Ziffert is keblére fogadta és táplálta. Ellátta javaival - tájaival elkápráztatta. Budapesti, párizsi, berlini kifutásai után Ziffer mindig ide tért vissza, a nyugodt, a biztonságos lét és alkotás keserves-kényelmes körébe. Akár a többi festő, ő is képpel fizetett. Kolba Gyula asztalos évtizedeken át készített neki rámát és vakrámát; amikor a Ziffer visszatekintő kiállításhoz anyag után kutattam, több száz darabból álló gyűjteményében öt-hat kisebb Ziffer-vászon is akadt, köztük egy-két kiállításra méltó mű is. Kölyökkoromban még láthattam Thorma Jánost is, Nagybánya akkori festőfejedelmét; korona helyett ezüst haj övezte napbarnított finom fejét. Ha végigment a város utcáin, megsüvegelték a járókelők. Csodáltam magas, szálas alakját, előkelő tartását, úri modorát, képeit azonban nem éreztem át. Ami konvencionális volt bennük tárgyban és színben, már akkor sem hatott rám, tájrészletei remek festőiségét viszont még nem fogtam fel, mint ahogy Krizsán János halk lírájához is hozzá kellett érnem. Kamaszos képzeletemet lendületesebb művek mozgatták meg: Boromisza Tibor, Ferenczy Noémi, Jándi Dávid, Nagy Oszkár, Pittner Olivér, de leginkább Ziffer Sándor munkái. Az ő festői ereje elemi erővel hatott rám, és ez a hatás máig sem szűnt meg.