Gál Sándor életrajza, avagy a székely ezredes, ki nem engedett a 48-ból [antikvár]

Előszó Az 1848-1849-es l'orradalom és szabadságharc irodalma újabb mag^'ar nyehníí kötettel gazdagodott. Olyan könyvvel, amely Gál Sándor ezredesről szól, akinek 1848 őszétől íbntos, telétől pedig meghatározó szerepe volt a székelyföldi események alakításában egészen a szabadságharc eltiprásáig. De fellépése korábbi, egybeesik a forradalom kezdetével s utána mindvégig a mag^'ar kormány, illetve a katonai vezetés bizalmát élvezte. Egyike volt 1848-1849 erdélyi magyar vezéralakjainak. Talán nem tévedünk, ha e kötetet egyféle emlékiratnak tekintjük. Az emlékirat pedig szubjektív műfaj, gyakran részrehajló és egyoldalú. Kevés kivétellel a szerző önmaga szerepét szeretné előtérbe állítani, úgyszólván döntő jelentőségűnek beállítani, vagy - más esetben - a saját cselekedeteit tisztázni az utókor előtt. Gál Sándor ezredes emlékirata azonban sajátos. Ug\'anis az eredeti olasz nyelvű kötet címlapján olvasható, hogy róla mások írnak, s azt is tapasztaljuk, hogy a szerzők mint legközelebbi harcostársak, gondolatainak és tetteinek jó ismerői, milyen bensőségesen szólnak róla. A kötet szövegének elemzésekor arra a következtetésre jutunk, hogy tulajdonképpeni szerzője nem lehetett más, mint maga Gál Sándor. Ugyanis a szöveg fordulataiból, a forradalom és a szabadságharc nagy kérdéseiről szóló vélekedésekből, vallomásaiból az ő stílusára, habitusára ismerünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a feltüntetett szerzőknek ne lett volna köze a kötet összeállításához, sőt a szövegalkotáshoz, de ez - véleményünk szerint - csak a közvetlen közvetítők szerepe lehetett: mindvégig Gál Sándor véleményét tolmácsolták. S mert a könyv Gál Sándor legnehezebb időszakában keletkezett, amikor az emigrációs életének feltűnő kudarcait kellett megélnie, érthető, hogy saját szerepét eltúlozza, hogy meglátásának igazát bizonyítsa már a kezdetektől. Ez a szubjektivitás teszi indokolttá, hogy röviden szóljunk arról a történelmi helyzetről, amely kerete volt Gál Sándor működésének, különösen 1848-1849-ben. Miután európai hatásra 1848. március 15-én a magyar forradalom zászlót bontott Pesten, az erdélyi mag}'arság is sietett felzárkózni, s a 12 pont alapján saját programjának prioritásait is meghatározni. A Kolozsvárt megszületett program magáévá tette a 12 pontot, s benne kiemelten első helyre került Erdély újraegyesülése Magyarországgal, a székelyek sérelmeinek megoldása s