Magyar történelem életrajzokban [antikvár]

Régi magyar közmondás, hogy a jó pap holtig tanul. De ami régen csak a papra vonatkozott, az ma áll jóformán minden emberre. A tudás és maga az élet az utolsó évtizedekben oly gyors ütemben haladt, hogy az iskolában szerzett természettudományi, földrajzi, gazdasági, szociális és alkotmányi ismereteink jórészt elavultak, a történelem pedig hatalmas fejezettel bővült. Lomtárba kell tehát dobni «a kész ember» fogalmát; aki önelégültségében azt képzelné, hogy iskoláit kijárván, elégséges szellemi útravalót szerzett az egész életre, csakhamar lemaradna azokkal az embertársaival szemben, akik ismerik a modern élet dinamikáját és ismereteiket folytonosan kiegészíteni igyekeznek. A tanulásnak ellentéte a felejtés. Az egyszer megszerzett ismeretanyag sem marad sajátunk. Művelődésünk, ha azon állandóan nem dolgozunk, korántsem marad meg eredeti terjedelmében, hanem, mint tavasszal a hóember, gyorsan összeesik a felejtés sorvasztó melegének hatása alatt. A tanulásnak az iskola bevégeztével nincs vége. Korábban a további munkát kizárólag az önképzésnek engedték át, de ma már a modern államok, átlátván az iskolánkívüli népművelés megszervezésének döntő fontosságát, a további művelődés lehetőségét elviszik mindenkihez, aki tovább akar tanulni.