Előjog [antikvár]

Fidzsi-szigeteki Köztársaság, 2018ÍRÓKomótosan odamentek Idris élettelen testéhez, és a katonai bakancsukkal lökdösték a homokban arccal előre zuhant férfit. Nem mozdult. Hátba lőtték, hogy is mozdulhatott volna? Egy egész sorozatot eresztettek belé. A kicsorgó vér összekeveredett a szemcsés fehér homokkal, és bordó masszává vált. Az egyik férfi belelépett, és ahogy továbbhaladt, egyre világosabb barna lábnyomokat hagyott az ő szigetén. Áron arcán megváltoztak a ráncok. Átrendeződtek a vonásai.Tíz perce még azon elmélkedett, milyen jó az a nyugalom, ami itt körülveszi. Csillapította önmagát, elhessegette azokat a gondolatokat, amelyek épp a múltban történt hasonló események miatt naponta gyötörték, és akkor tessék. Egy ideje már békében élt, nem nehezítette az életét a nagy vagyonnal járó stressz, a társadalmi elvárások. Elengedte irdatlan követelményeket támasztó ifjúkorát, majd az utána következő, következmények nélküli életét. Együtt élni valaki mással, egy testben. A tudathasadás lidérce, két személyiség töretlen harca, majd a megbékélés. Túl sok volt. Túl sok dörgölte meg mindkét kezével az arcát, majd erőteljesen megpacskolta. Néhány perce még a tapasztalatokat próbálta az emlékek mérlegére tenni, hogy megértse, volt-e értelme mindannak, amin keresztülment, és az ő történetében nem is a végcél elérése lesz a fontos, hanem az odavezető út izgalma. Olyan erősen szorította meg a faragott fakorlátot, hogy belekékültek az ujjai.