Bővebb ismertető
26. hét
„Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt. Uramr (Zsolt 139,4; Károli)
A napokban a kerti kutat akartam „beüzemelni" a hosszú tél után. Hozzákezdtem és már úgy volt, hogy sikerült is és hirtelen a kút „kilövellte" a leeresztő csavart. Olyan erővel jött ki belőle a víz, hogy kiszakította a csavart. Most mit csináljak? Átcsengettem a szomszédomhoz, hátha tud segíteni. Jött is azonnal, de ő sem boldogult. Szólt a másik szomszédnak, aki küldött egy másik csavart, hátha azzal meg tudjuk oldani. Ezzel sem boldogultunk. Elhatároztam, hogy hívok egy vízszerelőt. Azonban a mester a megadott időpontra nem jött el. Imádkoztam. Uram segíts nekem, ebben adj megoldást! Másnap „véletlenül" összefutottam egy régi ismerősömmel, akinek elmondtam, hogy hogy jártam, és azonnal felajánlotta a segítségét. Azután jött és megoldotta a problémát.
Mennyiszer találjuk szembe magunkat, kis és nagy problémákkal, de bármivel is szembesülünk Istennek gondja van Ránk. Ő oldja meg a problémáinkat, csak kérjünk Tőle segítséget.
Dr. Ormóshegyi Zoltán Ip.