A túl nem lépés [antikvár]

Lépjünk be ebbe a viszonyba. ® A halálhoz itt nem vagyunk hozzászokva. © Mivel nem vagyunk hozzászokva a halálhoz, úgy közelítünk felé, mint szokatlanhoz, ami elbűvöl, vagy mint nem-otthonoshoz, ami elborzaszt. A halál gondolata nem segít a halál elgondolásában, nem szolgál a halállal mint elgondolhatóval. Halál, gondolat, ezen a ponton olyannyira határosak egymással, hogy ha a haldoklással felszabadítjuk magunkat a gondolkodás alól, meghalunk gondolkodás közben: minden gondolat halálos, minden gondolat a legvégső lesz. © Idő, idő: a túl (nem) lépés, mely nem teljesül be az időben, az időn kívülre vezetne, anélkül hogy ez a kívüliség időtlen volna - oda, ahol az idő, törékeny zuhanással, földet érne, az „időben időn kívüli" szerint, mely felé az írás vonzana minket, önmagunk elől eltűnteket, ha az ősi félelem titkában szabad volna írni. © Vajon honnan származik a kiszakítás, a rombolás vagy a változás hatalma az éggel szemben, az ég magányában leírt első szavakban, melyek magukat fosztották meg a jövőtől és a céltól: „ő-a tenger" VJl-lamer'^} Kétségtelenül kielégítő (túlontúl kielégítő) arra gondolni, hogy pusztán azon egyszerű tényből adódóan, hogy az „ő - a tenger" szavakhoz hasonlatosan, és az ebből származó követeléssel együtt