... és ... [antikvár]

Sorozatszerkesztői előszó „A filozófiai hatásomban van valami különös forradalmasító elem" - írta Husserl egyik levelében Rudolf Ottónak - pedig „nem akarok mást, mint a fiatalságot a gondolkodás radikális becsületességére (zu radikaler Redlichkeit des Denkens) nevelni", s valóban, a gondolkodó hatása messze túlnyúlt az általa kijelölt határokon: az Edmund Husserl által, a 20. század elején elíndított fenomenológiai mozgalom története az alapító atya elleni lázadások és az általa kidolgozott filozófia termékeny megújításainak egymásba kapcsolódó láncolata. A husserlí fenomenológia, amelyet egyszerre jellemez a minuciózus részletelemzések ethosza és a végső metafizikai víziók felvázolása, határátlépések sorára késztette a fenomenológiai mozgalomhoz kapcsolódó filozófusgenerációk sorát. E határátlépések nem csupán ahusserli ortodoxiára vonatkoztak, hanem jó néhány alkalommal a fenomenológia diszciplináris kiterjesztését is jelentették. Ha a fenomenológia jó százéves történetére tekintünk, akkor meghökkentően sokszínű kép rajzolódik elénk: a husserlí fenomenológiával való küzdelemben született meg a filozófiai hermeneutika, elsősorban Martin Heidegger és Hans-Georg Gadamer munkássága révén. Az egzisztenciafilozófia története is szorosan összefonódott a fenomenológiával, gondoljunk Jean-Paul Sartre-ra, akinek A /et és a semmi. Egy fenomenológiai ontológia vázlata című főművét, a L'Harmattan Kiadó Re-zonőr elnevezésű sorozatában épp a minap jelentette meg. A fenomenológia éppúgy döntő szerepet játszott a Jacques Derrida által kezdeményezett dekonstruktivizmus kialakulásában, mint ahogy a 20. századi teológia is meghatározó impulzusokat kapott tőle. A fenomenológia hatására a pszichológiában, tudományfilozófiában és szociológiában is új diszciplínák sora született meg: a tudásszociológia alapítói vagy fenomenológusok voltak, mint Max Scheler és Alfréd Schütz, vagy pedig fontos ösztönzéseket nyertek a fenomenológiától, mint Mannheim Károly. Azt