A történelem vége? [antikvár]

Lapjai / lapélei foltosak. Pár oldalon ceruzás aláhúzással.
Ha az olvasó belelapoz ebbe a könyvbe, észre fogja venni, hogy az írások nemcsak jókedvűek, hanem bizakodóak is. Természetesen nem általánosságban - általánosságban bizakodni csak az tud, aki hisz a haladásban -, hanem ami Közép-Európa, azon belül mindenekelőtt Magyarország perspektíváit illeti. Furcsa módon azt kell mondanom, hogy ma talán kicsit leegyszerűsítőnek érzem némely 1989-es állításomat. Természetesen ma is úgy látom, hogy Közép-Európa volt kommunista országainak belátható időn belül fel kell zárkózniok Nyugathoz, különben a Nyugat teljesen magunkra hagy bennünket, és mi is belesüllyedünk valamifajta káoszba, melyből csak a jóisten tudja, milyen kiút lehetséges. Ma azonban már nem gondolom, hogy ennek rendkívüli gyorsasággal kellene történnie. 1989-ben azért még alapjában véve abban gondolkoztam, hogy nekünk, a legfejlettebb közép-európai országoknak pillanatnyilag éppen megadatott a lehetőség leszakadni a keleti tömbről, csatlakozni kvázi "szervezetileg" is a Nyugathoz, amit a lehető leggyorsabban végre kell hajtanunk, ha ugyanis elszalasztjuk a kedvező pillanatot, újra elnyel minket a keleti kolosszus. Minthogy azonban ez a kolosszus azóta végképp széthullott, ebben a formában már nem fenyeget a veszély. Csinálhatjuk a dolgot lassabban is, annál is inkább, minthogy a nyugati világ is sok tekintetben elbizonytalanodott, nem is akar, nem is lenne képes bennünket egyik napról a másikra integrálni. Ha az ún. "új szövetségi tartományok", magyarul a volt NDK állapotát tekintjük, nem-akarásukat még jogosultnak is kell tekintenünk. Negyven év akár gyűlölt kommunizmusa is olyan mély nyomokat hagyott, hogy a gyors formális integráció nem felzárkózást eredményez, hanem további frusztrációt okoz. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nagy keleti mumus kimúltával a Nyugat magabiztossága sem a régi már. Új problémákkal kell szembenéznie, s nem koncentrál igazán a mi dolgainkra. Ha pedig így van, akkor annak a politikai erőnek a pillanatnyi hiánya, mely "jóslatom" szerint egyedül alkalmas a felzárkózást végrehajtani, nem kell, hogy végzetes legyen: van rá idő, hogy kialakuljék.