Az alkotó szépség a képzőművészetekben [antikvár]

Részlet a könyvből: Vége a Medárd- napok esőzéseinek, a hűvös szél megállt, kobaltkék drüjében pompázik az ég, felhőtlen, nyitott. Csak gyenge, szelíd szellő játszadozik és símul végig a dús-zöldű fű hátán, a színesen viruló virágok búbján, a fák lombjain. Halkan csendesen, mintha frissítené hirtelen melegben alélt lendülésüket, csalfa időközben esőre készülve inkább, mint napra. Néhány rövid nap és mindenek elkészülnek az érlelő nyárban. A lágyan zsongó bogár-zümmögés oly napba-andalító, mint a távolzörgő, moha-hangú cséplőgép. A nyár súlyos melege végigszántotta a páradús mezőket, erdőket, hegyeket. A nedves-gazdag föld békésen adja át fölöslegét, könnyebbülten piheg, termésben nyitva meg szorongatott erejét. Vastagzöldű fék üdék, mint tavasszal, világos bársonyosan egy olajfa ragyog közöttük. Sátorszerűen borulnak lombjai, hosszú, zárt lándzsa-levelei valószinűtlenül rendezetten simulnak leomló, lágy vonalakba. Alig különbözők az opálos-kék levegőtől.