Lét paradoxona [antikvár]

PROLÓGUS Köszöntöm az Olvasókat! Sokan keresik a választ az élet értelmére. Különböző területekben látják a megoldásokat. Van, aki a fizikában, van, aki a matematikában, van, aki a kémiában, van, aki a biológiában, van, aki a vallásban és van, aki az ezotériában. Az elménkben megtalálható a válasz, azonban csak eléggé el kell gondolkoznunk ahhoz, hogy az tisztán értelmezhető legyen számunkra. Egyesek azt hiszik, hogy az élet értelmére jobb nem rájönni, mivel ha megtalálnánk az élet értelmét, akkor már nem lenne mi értelme élni. Ez már maga egy paradox, de ez nem a lét paradoxona. Az ősember annak idején úgy ébredt öntudatra, hogy képessé vált megkülönböztetni magát a környezetétől. Az agya gyakorlatilag egy hálózat, amely lemodellezi az őt körülvevő világot. Ez a modell semmiképpen sem lehet pontos. Méghozzá azért nem, mert az emberi érzékszervekkel nem lehet elég információt gyűjteni a környezetből, mellesleg az érzelmek akadályozzák az objektivitást. Nincs ahhoz elég érzékszervünk, hogy minden információt összegyűjtsünk ahhoz, hogy teljesen modellezni tudjuk a környezetünket. Azonban az érzékszerveink szándékosan korlátozott számban vannak, mivel túlzottan sok érzékszerv leterhelné a szervezetünket. Az emberi szervezetet úgy találta ki az evolúció, hogy a környezetében megfelelően tudjon élni és nem arra, hogy tökéletessé váljon. Azonban mintha az emberiség afelé haladna, hogy halhatatlanná váljon. Ha feltalálnák a halhatatlanság szerét, akkor az élet szinte nem érne semmit, mivel nem lenne mit veszteni az embereknek. Ha nem lenne mit veszteni, akkor az életben semmi sem nyújtaná a lét izgalmát, így már maga a lét is megszűnne olyannak lenni, amilyennek lennie kell. Viszont az emberiség mégis önmaga tökéletesítésére törekszik, azonban azt a célt valójában nem akarja elérni, mivel ha elérné, megszűnne az a lét, amit meg akar őrizni örökre. Azonban erre a legtöbb ember nem jön rá, mert n