Bővebb ismertető
AZ OLVASOHOZE gondolatok címzettjei (elsősorban) azok az egészségügyi tanár szakos szakos főiskolai hallgatók, akik számára a jegyzet készült. Hosszú bevezetőket csak ritkán érdemes írni (pláne olvasni), mert azok általában a tárgyalás elé vágnak. A jegyzet használatának ajánlott módszerére azonban érdemes egy kis figyelmet szánni:A logikai ismeretek szigorúan egymásra épülnek, és olyan rendszert alkotnak, amit csak az alapfogalmakból kiindulva, lépésről-lépésre haladva lehet elsajátítani. Ezért csakis akkor kezdjen egy új szakasz tanulmányozásába, ha az előzőt már megértette, és emlékszik is a tartalmára. (Erre az alapszabályra egyébként a jegyzetben sűrűn előforduló utalások és hivatkozások is felhívják a figyelmet.)Kiindulópontként azonban rendkívül fontos, hogy legyen egy intuitív összképe az anyag egészéről. Ezért kérem, hogy a témák szisztematikus feldolgozása előtt (és nem helyett) gyorsolvasással fussa át az egész jegyzetet, nem törődve azzal, hogy ennek során mit értett meg belőle és mit nem.Bámielyik mozzanat kihagyása azt jelentheti, hogy tanulás helyett értelmetlen magolással tölti az életét. - Az ajánlott módszer viszont (célja szerint) garantáltan sikerélményhez és alkalmazható tudáshoz vezet. S Önnek ez nem lehet közömbös, hiszen - választott hivatása szerint - később majd másokat fog helyes gondolkodásra és ismeretszerzésre tanítani.Magam Is szeretném hasznosítani a jegyzettel kapcsolatos észrevételeket, ezért hálás köszönettel fogadok minden kritikai megjegyzést, a következő címen: Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, Egészségügyi Főiskolai Kar, Társadalomtudományi Tanszék.A szerzőBudapest, 1994. május 21.