Ifjúság és Élet 1928. szeptember 10.-1929. június 25. [antikvár]

Részlet: MAGTAE DliKOK ! Magyar diákok! 1928-as év olimpiásza újra világhírre emelte a magyart. Megelevenedett a régi idők hősies küzdelme, amikor a Duna-Tisza—Dráva—Száva téres rónáiért küzdöttünk, amikor mongol-török-német ellen viaskodtunk. Győzött a magyar kar, a magyar kard, első lett a magyar akarat Európa népei között. A magyar ifjúság, a magyar cserkészek diadallal szerepelnek itthon, a trianoni szűk határok között, de az élen járnak a nemzetközi versenyeken is. A testi és szellemi olimpiász magyar voltunk életrevalóságát, tettrekészségét hirdeti egyaránt. Amíg a magyar név diadalokkal, elismeréssel környezve járja be a nagyvilág országait, addig a meggyötört magyarságot rabláncokba vert «megszállók», a «dicső hóditóki) remegve lesik minden nemzeti megmozdulásunkat, mert rosszul összetákolt épületeik, az ő ú. n. diadalmas államaik roskadoznak és düledeznek. Düledeznek, mert nem nemes, becsületes harcban, nem tiszta, fényes acéllal, hanem árulással, hátbatámadással szerezték azt. Az isteni igazságosság nem hagyja azonban bosszulatlanul az orvul szerzett zsákmányi. A káoszból, a zűrzavarból mindig jobbam és jobban látják a hozzáértők, hogy ez nem férfimunka volt. Trianon bukófélben van, a gyászleples Hungaría mindig jobban és jobban kitakarja arcát. Szabaddá válik az a nemes arc, melyet eddig eltorzított a fájdalom. Miért történt ez így ? Nem ismert bennünket a külföld, de mi sem ismertük eléggé hazánkat. Úgy vagyunk mi is, mint az édesanyjukat elvesztett gyermekek. Amíg élt, semmire sem méltatták, de, amikor eltemették, már látták, hogy mit vesztettek benne. Most már fáj a szívetek Erdély bérceiért, a székely mesemondók földjéért, ahol a nemere fagyos szele megkeményíti a férfiszivet, hogy az családjáért, falujáért, népéért, nemzetéért mindig kész a harcra. Torockó vidékén Jókai Áronja gyűjti össze a magyar feltámadásban bizakodó magyarokat. Munkács körül ott gyülekeznek a hűséges rutének, hogy együtt zokogjanak velünk a hős nagyasszonyért, Zrínyi Ilonáért és a bujdosó fejedelemért, a nagy Eákócziért, meg a magyar szabadságért. Hát a kuruc Kassa, Késmárk? Hisz ott most is bujdosók élnek, a késmárki szél mindig az ő izenetüket hozza. Majdnem négy millió rab magyar tárja Feléd segélyt kérő kezét és Te magyar diák, ifjú s leány nem akarsz segíteni ?! Á magyar hősök, a magyar nagyasszonyok lelke teljesen kihalt volna?! A magyar ifjúságban van erő, nemes akarat, csak napvilágra kell azt hozni. Ezt akarja az Ifjúság és Elet. Ismerd, hogy igazán szerethesd ezt a földet, melyet atyáid vére öntözött. Kutasd a múltját, keresd, akard a jelenét, hogy jövője legyen. Eégen csak a kard, ma a magyar kard, a magyar toll, a kiművelt magyar ész a jövő zálogai. A csonka ország fiainak nehéz a helyzete, de még nehezebb testvéreidé, a gúzsbakötött székelyeké, akik ott a végváron ma is úgy élnek, mint a török időkben, mert hitük, nyelvük, gazdagságuk egyai-ánt veszélyben van. Nem elég a részvét, rajtuk segíteni keU, mert ezáltal önmagunkon segítünk. Jöjj velünk magyar diák, ifjú és leány, olvasd, olvastasd lapunkat, amely a jobb jövő reményében a magyar hit, a nemzeti mult, a tiszta élet, a becsületes munka, a tudás fegyvereivel vértez fel Téged.