A tizedik kör [antikvár]

ELŐHANG 2005. december 23. Hát ilyen érzés elveszíteni a gyerekünket. Hirtelen fagyos szorítást érzünk a gyomrunkban, míg a lábunk kocsonyássá válik. A szívünk mintha elmulasztana egy fontos, életfenntartó dobbanást. Gyerekünk neve - élesen, akár a fémszilánk — megakad a fogunk között, ahogy minden erőnkkel próbáljuk kimondani, világgá kiáltani. Ügy szuszog a fülünkbe a félelem, mint egy vérszomjas szörnyeteg: Mikor láttam utoljára? Csak elkódorgott? Ki vihette el? Végül aztán a torkunk résnyire szorul a tudattól, hogy olyan hibát követtünk el, amit sohasem tudunk helyrehozni. Amikor ez egy évtizeddel korábban először történt meg Dániel Stone-nal, éppen Bostonban járt. Felesége részt vett egy harvardi szakmai szimpóziumon, ami elég jó ürügynek tűnt a családi kiránduláshoz. Míg Laura részt vett a megbeszélésen, ő végigtolta Trixie babakocsiját a Boston nevezetességeit felvonultató Freedom Trailen. Kacsákat etettek a Public Gardenben; vízibalettező, kökényszemű tengeri teknőcöket láttak az akváriumban. Trixie ezután bejelentette, hogy éhes, ezért Dániel a Faneuil Hall és a véget nem érő ételudvar felé vette az irányt. Ezen az áprilisi napon először melegedett fel az idő, hogy New England lakói végre lehúzhassák kabátjuk cipzárját, s erről eszükbe jusson, hogy más évszak is van a télen kívül. A százlábú iskolás csoportok és kattogtató turisták rohama közepette az üzleti negyed bugyrai is felfakadtak, és a kapukon kirajzottak a vele egyidős férfiak, mind öltönyben és nyakkendőben, mind arcszesztől és irigységtől szagosan. Giroszukkal, salátáikkal és marhahúsos szendvicseikkel mind ott ücsörögtek a Red