Új Holnap 1998. szeptember [antikvár]

A borítékolt gombolyag LOVAS ILDIKÓ Néha úgy érzem, nem akarok már mindent elmesélni. Mintha csökkenne a vágy a történetben kuksoló titok megkaparintására. Mintha elillanna a szöveg nyújtotta érzéki élmény. Óvatoskodó lettem, tapogatózó, jaj, nem is tetszik, hajam a fejbőrömhöz tapad, unalmasan, lustán. Az ébredéskor égnek meredő, a történet felé antennaként tapogatózó hajcsomóim, amikor megfésülésekre se jutott idő, húztak a szavak, csak egy korty kávé - nehezen ébredek -, hogy tudjam, ez már valóságos történet, nem álom, és nem hazudok, mire a számítógép zúgni kezdett, a gyomrom összerándult a gyönyörűségtől. És most ennek vége. Már nem akarok mindent elmesélni. Nem néha, de állandóan így érzem. Kompromisszumot akarok kötni. Tudom, hogy régebben ezt a szót gyűlöltem a legjobban, megalkuvásnak tartottam, jaj, a szövegeim elleni támadásnak, azok elárulásának. Hát a könnyek miatt. Mert kompromisszum nélkül sósak az éjszakák, de megvigasztal a reggel édes gyönyörűsége, amikor a szöveg megérinti a mellem. Alatta lapul a lelkem. Ezt nem akartam elárulni. Már nincs így. Kompromisszumot akarok kötni. Egy penelopéi pulóvert. De hogyan kell ezt a történetekkel? Kifejteni nem lehet. Megsemmisíteni nem akarom. Csak éppen nem akarok mindent elmesélni. Mert attól félek, hogy üres maradok. Évek múlva arra ébredhetek, hogy nincs mitől lázas remegést éreznem. És talán éppen akkor, amikor mást már úgysem tehetnék, amikor annak jönne el az ideje, hogy lassan és ráérősen beballagjak a szövegbe és ottragadjak, akár napokra is, fel sem állva a gép mellől - öreg emberek keveset alszanak, a telefonjuk se csörög -, akkor válok üressé. Ezért nem akarok mindent elmesélni. Tartogatni volna jó, akkorra hagyni ezt a lázas remegést, a fáradságot, jaj, a szavakat. Apró gombolyagokat tekerni szavakból, és elrakni őket, színük, vastagságuk szerinti csoportokba rakni őket egy vesszőkosárba. De csak a kifejtettből lehet gombolyagot csinálni, és én nem akarom kifejteni a mondataimat, jaj, lehetetlen úgy ími, hogy ne váljék szöveggé, hogy a felhasznált szavakat gombolyagba tekerjem, s közben ne fejtsem ki a történetet, jaj, mennyi fonalam lehet még, miként nézhetek magamba, hogy meglássam, ez a hastáji feszülés vajon hány méter fonalat jelent a belek között, és vajon az is olyan okosan van elrendezve mint a bélrendszer, vagy - amitől félek - csak belémkerült öolnap 3