Művészet 1970. november [antikvár]

Részlet: GONDOLATOK KÉPZŐMŰVÉSZETÜNKRŐL Gyakran látogatom a fővárosi kiállításokat, s ahogy lerakódnak bennem ezek az élmények, újra és újra valamilyen különös érzés fog el, az öröm, a megrendülés, s a kielégületlenség egyfajta sajátos keveréke. Más a kiállítások megnyitásának hangulata - és azon belül is a résztvevőké, a kiállító művészé, a méltatóké, barátoké, ismerősöké és a művész tevékenységét evéssé, vagy egyáltalán nem ismerő vendégeké és nem ritkán más a sajtóbeli recenziók hangulata is - az élmények illúzióit hamisnak feltüntetve és szétfoszlatva, avagy épp észre nem vett mélyebb tartalmakat felmutatva, de nem egyszer ellentmondásosan is, mikor az egyik lap sújt, a másik pedig emel. Örülünk a baráti országok, a haladó nyugati körök, s a hazai művészet egy-egy becsendülő mozzanatának, az ismerő színeknek, ízeknek, illatoknak, s annak a nemes erőfeszítésnek, mellyel ez a kínjaitól még fel-felsikoltó, a zajokkal-bajokkal vegyes örömökön elcsodálkozó, a szabadság telje felé feszülő lélek szárnyalását és vívódásait, groteszk mosolyát, nehezen hívő, megbékélő derűjét, s a küzdelmet mindennel: anyaggal, formával, tartalommal, szubjektummal és objektummal, harmóniával és diszharmóniával. Képzőművészetünk nagy vívmánya, hogy etikus tartalmakat villant fel akkor is, amikor nem érzünk közvetlen azonosulást a művészeti valóság és az élet valósága, szocializmust és az emberi haladást hirdető-realizáló világ valósága között. Engem mindig mélyen elgondolkoztatnak a művészi tárgyválasztások, a valóság tengerének ez a bonyolult kiszűrése, a városi és falusi élet, a táj, a modern technika, a munka és szerelem, a színekbe, ábrákba koncentrált koncepciók, s az olyan víziók megragadása, mint a miséző halaké, mint Szindbád hajói, mint az elkorhadó falusi Krisztusok. Érzem magamban a művészet lüktetését, s ha olykor kicsit messziről is hangzik a szó, úgy gondolom, nekem kell közeledni, hogy jobban halljam és megértsem a mondanivalót. Kétségeimet általában úgy küzdöm le, hogy nagyjából jól van ez úgy, ahogy van, hogy ez az élet, a képzőművészet élete, mozgást mutat, pozitív, előrehaladó mozgást, még akkor is, ha egy-egy művészeti alkotás olykor kicsit merevnek, áporodottnak tűnik.