Papi Lelkiség 1944-47/2. [antikvár]

Részlet a könyvből: A papság szerepe a történelem sorsfordulóin. A történelem legfőbb irányítója meggyőződésünk szerint a gondviselő Úristen, az idők Ura és Istene. Ennek a meggyőződésnek ad kifejezést Szent Ágoston a „De civitate Dei" c. munkájában és Bossuet a „Discours sur l'histoiré universelle"-ben éppúgy, mint a „Gesta Dei per Francos" naiv krónikása büszke nemzeti históriájában. Aki a Biblia kinyilatkoztatott voltát hiszi, nem is vallhat más meggyőződést. Ez a hitünk természetesen nem jelenti azt, mintha a szabadakaratú embernek, a titokzatosan keletkező szellemi áramlatoknak vagy akár a materiális tényezőknek nem volna szerepük a történelem alakításában. De mindez csak Istentől függően az Ö örök tervei szolgálatában. Ha a történelem legfőbb irányítója Isten, eleve feltételezhető, hogy Ő papjait beállítja az időket kormányzó tényezők közé, amint az Ótestamentum tanúsága szerint beállította a prófétákat. Hisz a papság az Ő gondolatainak a képviselője kell, hogy legyen. „Ti vagytok a föld sója, - mondotta - ti vagytok a világ világossága." (Mt. 5, 13. 14.) És valóban a kereszténység átalakító erőnek bizonyult a történelem folyamán, új korok születését okozta vagy mozdította elő, feltörni akaró romboló erőket tartott vissza, vagy ha a felforgató erők mégis érvényre jutottak, azoknak hullámait partok közé szorította. Ezt elsősorban papjai és püspökei működésével tette. Különösen a pápák állnak vezérlő egyéniségekként a történelem nagy sorsfordulóin olyannyira, hogy a világtörténelem meg nem írható a pápák történelmének mellőzésével...