Iskolakultúra 2010. április [antikvár]

Istenes Mónika - Péeeli Melinda Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Tankötelezettségi korhatárok nemzetközi összehasonlításban A világ országainak döntő többségében létezik tankötelezettség, melynek felső korhatára 11-18 év között szóródik. Európa legtöbb országában a tankötelezettség 15-16 éves korig tart Hazánk azon ritka országok közé tartozik, ahol a tankötelezettség teljesítéséhez a 18. életév betöltése szükséges. Jelen tanulmányunkban az európai országokat jellemző tankötelezettségi szabályozásokat, a legutóbbi változtatásokat, valamint a tankötelezettség teljesítésére vonatkozó eltérő gyakorlatokat mutatjuk be régiós bontásban (nyugat-európai régió, skandináv régió, mediterrán régió, közép-európai régió, keleteurópai, balkáni, balti régió), továbbá rövid kitekintést teszünk az angolszász világra is A tankötelezettségre vonatkozó megoldásokat különösen azokban az esetekben emeltük ki, ahol az utóbbi években, évtizedekben módosítottak az addig bevett gyakorlaton. A tanulmány végén a magyarországi tankötelezettség történetét mutatjuk be. (1) Ha a Pedagógiai Lexikont a 'tankötelezettség' címszónál felütjük, a következő definícióval találkozunk: „az állam törvényben meghatározott és más jogszabályokban részletezett intézkedése, amelynek értelmében a fiatal nemzedék bizonyos korhatárokon belül (tankötelezettség kezdete, tankötelezettség vége) jogkövetkezmények terhe mellett köteles iskolába járni." (2) Eszerint a tankötelezettség bizonyos életkorú gyermekek kötelező részvételét jelenti az adott ország oktatási rendszerében. A világon elsőként I. Frigyes Vilmos porosz uralkodó vezette be az általános tankötelezettséget 1717-ben; Rendeletében előírta, hogy minden 5 és 12 év közötti gyermek a téli hónapokban mindennap, nyáron pedig hetente egyszer-kétszer látogassa az iskolát, ám ennek gyakorlati megvalósítása számos akadályba ütközött. A 18. században az európai uralkodók nem is próbálkoztak hasonló lépés megtételével. Az általános tankötelezettség bevezetésére és ezzel párhuzamosan a modem, nemzeti oktatási rendszerek kialakulására egy évszázaddal később, a 19. század folyamán került sor Európa-szerte. Ezek a folyamatok az oktatási expanzió elindulását jelezték, annak első megnyilvánulási formái voltak. Ezt követően az expanzió jelensége az adott ország oktatási rendszerén belüli bővülést, növekedést jelentette, s jelenti ma is. Thomas F. Green (1997, 25-26. o.) amerikai oktatáskutató egy, az oktatási rendszerek viselkedésére vonatkozó általános elméletet dolgozott ki. Ebben kifejti, hogy az oktatási rendszer legalább nyolc különféle módon képes az expanzióra. Eszerint a rendszer növekedhet azáltal, hogy nő az iskoláskorú lakosság száma, vagyis a demográfiai növekedés az iskolák számának és/vagy az iskolába járók számának növekedését eredményezi. De a rendszer növekedhet annak eredményeképpen is, hogy a pedagógusok számát növelik a diákok és az intézmények számától függetlenül.