Reménységünk 1909. január-december [antikvár]

EGYESÜLÉSÜNK A SZENTSÉGI JÉZUSSAL.Még mindig a karácsonyi ünnepek hatása alatt állunk. Képzeletünk lerajzolja elénk a betlehemi örövendetes, kedvünket az ujjongásig fölhangoló jeleneteket. Szivünk hevül, elménk fölmagasztosul. És bizonyosan édes vágyódás tölti be egész lényünket: látni, porba omolva imádni és imádva ölelgetni az isteni Gyermeket. A ki a jászolban feküdt és a ki a szentmisében a pap szavára lejő az oltárra, az egy, a megtestesült Fiúisten. Már pedig őt bármikor szemlélhetjük, benne gyönyörködhetünk, ölelhetjük, Őt magunkhoz véve, vele egyesülhetünk. Egyesülni, egygyé lenni Istennel! Oh mily fölemelő, mily fölmagasztosító gondolat! Tegyük elmélkedésünk tárgyává ezt az igazságot. Annyi bizonyos, mentől többet gondolkodunk erről, annál inkább megérthetjük és annál jobban megbecsüljük ezt az egyesülést. Igen igen, soha eleget nem elmélkedhetünk a következő fontos kérdésekről: miben áll egyesülésünk a szentségi Jézussal szentáldozásunk alkalmával? milyen hatása van ezen egyesülésnek?Ezen kérdésekre akarván megfelelni, először is magunkra fordítsuk figyelmünket. Nemde test és lélek a mi fő alkotórészünk. Ha tehát Jézus a szentáldozásban egészen a mienk akar lenni, minket teljesen át akar hatni, úgy nemcsak lelkünkkel, hanem testünkkel is kell érintkezésbe lépnie. És így is van. Szentáldozásban Jézus testünkkel is, lelkünkkel is egyesül. Először a testi egyesülést tegyük elmélkedésünk tárgyává.