Nyíl 1932. október 6. [antikvár]

Részlet a kötetből:"Negyvennyolc éves vagyok és most veszem észre, hogy még nem éltem semmit. Kezdem únni a dolgot. Vannak pillanataim, amikor felháborodom azon, hogy a sors mily csökönyösen megtagad tőlem minden örömet és szépséget, már ami az idegek és érzékek örömeit és az ünnepnapok szépségeit illeti. Hát jó, belenyugszom én abba, hogy az élet fele munka, gond és kötelesség; de édes Istenem, csak elvárhatnám, hogy a másik fele valahogyan igazolná ezt és kárpótolna a hétköznapok terhével és unalmával szemben. Ám, hiába várom az ünnepnapokat. Negyvennyolc esztendő óta nem cselekedtem semmit, sőt mi több, nem is történt velem semmi. A világon és a többi emberrel mindig történik valami - ezt nevezik életnek - az emberek szeretnek, ujjonganak, gyönyörködnek és szenvednek, vagy legalább is nézegetnek, tapasztalnak, meghatódnak, elérzékenyednek, reménykednek és csalatkoznak - az én életem mozdulatlan, üres és sivár, valóságos Holt-tenger, amelynek partjain nem nyílik egyetlen virág, nem dalol egyetlen madár, amely fölött fullasztó, nehéz gőzök uszkálnak, sötét és unalmas felhők és én elpusztulok az élet után való hasztalan sóvárgásban..."