Új Horizont 1995. március-április [antikvár]

Részlet a folyóiratból: Testvérem az erdő Székely - magyar vagyok. Hegyek, erdők közt nőttem fel, de a fákkal való rokonságomat igaziból csak Zsennyén fedeztem fel. Itt éreztem meg, hogy nem erdőben, nem fák közt, páfrányok, gazok közt járok, hanem a velem rokon sarjadó élet őserdejében. El-elnézegettem a fákat s megkíséreltem, hogy létformájukba költözzem. Csudáltam az embereket, akik járnak-kelnek, én egy helyben növök s egyszerre kétfelé: az és felé lombos koronámmal, a föld alá gyökérzetemmel. Ezek egymást példázva nőnek. A tér rendíthetetlen, az időt alig érzékelem. Gyönyörűséges vajúdó fájdalmat érzek, amikor egy-egy új ág születik belőlem. Ágaim elválnak egymástól, csak a szellő suttogása a beszédük. A levelek hallatlanul élvezik, amikor a szél beléjük kapaszkodik s meghimbálja őket. Ősz táján csendben búcsút vesznek tőlem: lezárul kocsányuk és szép csendesen, a térben kerengve lehullanak a földre, avar lesz belőlük. Elmondani nem tudom, hogy milyen érzés fának, páfránynak, burjánnak lenni, de csodálatos. Érzem, hogy testvéreim. László Gyula