Bővebb ismertető
Feladó: Emerald Larson, igazgatónő, Emerald Rt. Címzett: Luther Freemont magántitkár tárgy: Jacques Gamier, az unokám
Titkár Úr!
Jake, az unokám néhány nap múlva Louisville-be érkezik, hogy átvegye az ottani Hickory Hill-i ménes irányítását. Tudomásomra jutott, hogy Jake-nek van egy hat hónapos kislánya, akiről ő nem is tud. A gyermek anyja Heather McGwire, a Hickory Hill-i ménesbirtok ügyvezető igazgatója. Számolnunk kell vele, hogy Jake nem fog örülni ennek a helyzetnek, mivel nem tud róla, hogy gyermeke született. Ezért nagyon fontos, hogy addig ne kapcsolják be hozzám a hívását, amíg tudomást nem szerez a gyermek létezéséről. Ez komoly vizsga lesz majd a számára, hiszen ahogy valamennyi unokám és Owen fiam, úgy ő is meglehetősen hajlamos a könnyelmű viselkedésre. Most majd kiderül, hogy Jacques vállalja-e a felelősséget, vagy inkább elmenekül előle, mint ahogy az apja tette.
A szokott módon értesítsen majd a fejleményekről! Mint mindig, most is számítok a teljes diszkréciójára. ' Emerald Larson