Valóság 2007. május [antikvár]

NAGY BÁLINT Kormányzati terv a magyar vidék jövőjéről Az „Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Terv" (2007-2013) (Társadalmiérdek-nézőpontú elemzés) Meg sem merem becsülni, hogy az utolsó hét évben hány, hasonlóan nemzetinek, meg stratégiainak „becézett" programot volt módunk „megfejteni". Igen, megfejteni, mert a Kádár-korból örökölt, hivatalos bikkfa-nyelvbe bújtatott stflus, a semmitmondás és az újabb keletű uniós frazeológia keveredett benne, ami a vidéki ember számára érthetetíenné tette tartalmát ott is, ahol volt ilyen. Az elszegényedett vidéki munkanélküliek, a kisegítő gazdasággal magukra hagyott új zsellérek, felismervén, hogy az uniós belépést kővető időkre ígért tejjel mézzel folyó Kánaánból nem lesz semmi, két dolgot kényszerühek megérteni mindabból a szóáradatból, amely a tömegtájékoztató eszközökből rájuk zúdult. Az egyik az voh, hogy a három és fél hektárosnak kifundáh „átlagbirtokán", amelyen gépek és infrastruktúra nélkül maradt, az uniós piac nagy, liberális versenyében számára a gazdasági pusztulás megkerülhetetlen perspektíva. Ezért akkor jár a legjobban, ha igénybe veszi az államháztartás helyzetének romlásával egyenesen arányosan értéktelenedő „járadékocskát", és minél hamarább a szociális szféra állami „eltartottal" - a nyugdíjasok, a betegele, a fogyatékossággal élők, a munkanélküli segélyezettek - közé „furakodik". A regnáló technokratákat persze agitprop hevületükben a legkevésbé sem zavarja, hogy a szomszéd Ausztriában, Svájcban, Észak-Olaszországban hasonló átlagbirtok tulajdonnal módos vidéki lakosság él. Természetesen e birtokrendszerrel összhangban lévő agrárpolitikával, valódi érdekvédelemmel, elsősorban önkormányzati, Hangya-modeUű, vagy gazdaköri piaccal, több irányú (multifunkcionális) tevékenységgel. Vagyis az Európai Unió Fischler által képviselt vidékfejlesztési politikájával. A stratégiai terv másik alapelve, hogy a vidék felemelkedésének mindennél fontosabb előfeltétele a mezőgazdasági nagyüzemek versenyképességének biztosítása. „Mert csak ez képes megtartani a vidék népességét". Ennek két fő biztosítéka, egyrészt, a „teljesítőképesség" 70-80 százalékának eléréséhez, az eszközállomány többszörösére emelése. Ebből következő harmadik alapelv: eme igény kielégítése érdekében „versenyképes üzemméret" kialakítása. Az üzemi koncentráció növelése, tűzzel-vassal. A diktálókat egyáltalán nem zavaija, hogy ez a jelszó Amerikára, különösen Dél-Ame-rikára érvényes. Európában még mindig a támogatások versenye folyik. E támogatások összege messze meghaladja a várható piaci nyereséget. Ezért a termelés itt a támogatásokhoz alkalmazkodik, nem a piachoz. (Lásd a hazai gabona-, olaj-, fehéije és rostnövények^ termelését!) Amint látni fogjuk, az Unióban paradigmaváltás történik. Ezért mára, a harmadik és utána következő pillérek váltak fő támogatási iránnyá. Megint egyszer, velünk szemben. Mivel az Európai Unió agrár- és vidékfejlesztési irányelveinek globalista kétarcúsága az alapja a hazai nagyüzemi agrártechnokrácia egyre inkább kiteljesedő uralmának, nyomatékosan hangsúlyozom, hogy elemzésem megállapításai az Európai Unió agrárpolitikájának össztársadalmi érdekhez való viszonyára is (sőt, arra kiemehen) vonatkoznak. Az alábbiakban tárgyalandó, az Európai Unió áhal is befogadott stratégiai programot az álságos közös szándék summázatának tekintem. ¦ I