Az agy 24 órája [antikvár]

Előszó Apám szeretett mindent szétszedni. Lenyűgözte a műlcödésülc, legyen szó autóról, tévéről, repülőgépmotorról - vagy a testről és az agyról. Mindig is foglalkoztatták az olyan témák, mint az elektromosság, az emberi természet, a hit, az élet ingatagsága, de nem bizonyosságok mentén gondolkodott ezekről, inkább szórakoztatta annak az intellektuális kihívásnak a sokrétűsége és gazdagsága, hogy nincs egyszerű megoldás. James Thurber azt mondta: „Jobb, ha néhány kérdést ismersz, mint ha az összes választ." Én pedig igen hamar megtapasztalhattam az egy-egy probléma megoldásából és az eredmény megosztásá- f ból fakadó őszinte örömöt: igazából ez határozta meg, milyen irányban folytassam a tanulmányaimat. A természettudományokat ismert tények tárházaként tanították nekünk, ahol nem volt helye a rácsodálkozásnak: az amőba kétfelé osztódott; a víz desztillálása (amelynek a jelentőségéről soha senki nem beszélt) kanyargós csövekből és lombikokból álló takaros rajzként jelent meg a munkafüzetben, de ennél többet nemigen tudtunk meg róla. Az idő és a tér fizikája oktatására elegendőnek tartottak pár, megfelelő távolságban pontokkal jelölt kis papírcsíkot. Bár a digitális éra beköszöntével sokat változott az oktatás, gyanítom, még mindig nincs lehetőség a természettudományos tárgyak tanításában arra, hogy a diákoknak a mindennapos gyakorlatokon túli, távolabbi és kevésbé jól ismert horizontokat is megmutassanak. A mindannyiunkat (de különösen talán a felnőtteket) érdeklő nagy kérdések, hogy miért robbannak ki háborúk, mi a szeretet, a szabad akarat, a vágy és persze r.