Egy úriember nyakkendői [antikvár]

NYAKKENDŐK! Mindez 2020 márciusában kezdődött. Nyilvános világunk elkezdett zsugorodni, de az otthoni szféra különös és kiszámíthatatlan módokon bővük. Mivel volt időnk és helyünk a konyhában, élesztőt pedig lényegesen kevésbé volt egyszerű beszerezni, mint a marihuánát vagy a Yeezy lábbeliket, a közösségimédia-folyamokat büszkén kezdték el-özönleni az otthon készült kovászról, palacsintáról és banánkenyérről készült fotók. Én magam ugyanolyan bűnös voltam, mint bárki más, hozzájárulván ehhez a furcsa anomáliához. A többi szoba leporolva, elhanyagolt szekrények feltúrva; polcok váltak művészi Zoom-háttér-installációkká. Egy héttel a lezárás után azon kaptam magam/ hogy tüsszögve kutakodom a rég elfeledett szekrényekben és komódokban. Ennek során rábukkantam egy fióknyi nyakkendőre, csokornyakkendőre, kravátlira és sálra, melyek létezéséről már megfeledkeztem. Ha nem is egészen megfeledkeztem kérésre le tudtam volna írni őket -, de minden bizonynyal magukra hagytam őket, és nem gondoltam rájuk. Ügy alakult, hogy az egyik kárörvendően ragyogó tavaszi reggelen, amikor a tiltott külvilág csupa virág és madárcsicsergés volt, lefotóztam egy zöld selyem nyakkendőt, írtam egy rövid bekezdést készítőjéről. * Azért használom ezt a megfogalmazást, meri olybá tűnik, hogy azokban az első napokban nagyon kevés olyan dolgot végeztünk (azaz az elvégzésén kapttik magunkat), amit a tudatos akarat irányított volna.